2014. február 25., kedd

Egy bejegyzésbe sűrítve






Már tanév elején tudtam, hogy sűrű lesz az elkövetkező időszak. A nappalok egyre több munkával telve, az éjszakák rövidülve. 
De azért igyekszem időt szakítani arra, amit nagyon szeretek. Bár a blogon ritkábban jelentkezem, de azért azoknak, akik csak itt olvasnak, mutatom az elmúlt időszakban készült apróságokat.
 
 Kérésre készültek a láncok és fülbevalók, a saját kedvenc láncom mintájára.



Aztán itt egy fotó, ami szerintem bármelyikünknek újabb lendületet adna, hiszen ennyi kincset nem lehet hagyni parlagon heverni. Nem is hagytam! Hamarosan mutatom. 
Köszönöm neked, Nina, hogy karácsonyt varázsoltál egy szürke hétköznapomból. Tündér vagy!
 

Aztán itt egy újabb tavaszias dobozka,  amit szokásomhoz híven Angélával közösen kreáltunk meg,



S végül kérés érkezett felém esküvői meghívók készítésére. Bár egyszer régen már egy barátnőmnek már próbálkoztam vele, de azóta el is felejtődött a lehetőség, s most örömmel tettem próbára magam ezen a téren is.

2014. február 13., csütörtök

Eloise

 Egy Atalie mintát hímeztem 40 ct-os vászonra. 
Nina Phanton és Artichoke színeivel, valamint egy fehér DMC fonallal. 
Kedves kis minta, terveim vannak még vele.....

2014. február 2., vasárnap

Valentin-napi szivecskék


Már jó régen hímeztem Parolin mintát, de valahogy most eszembe jutott, s újra kiöltögettem. Többször is. Valentin-napra illatozó levendula párnák készültek belőlük.


Erika és Anyinyóka is játékra hívott, amit köszönök nekik.
A szabályokat már biztos mind ismeritek:

 1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
 2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
 3. Pécézz ki hét embert, nevezd meg és linkeld be a blogodba.
 4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.

7 dolog rólam: 
1. Sok éven keresztül a sárga virágokat részesítettem előnyben, de mostanában a fehér csokrokat szeretem sok sok zölddel. 
2. A néphagyományok ébren tartását egyre inkább fontosnak érzem. 
3. Mivel nagyon szeretek táncolni, (de sosem tanultam) pár hónapja a Tisza táncegyüttes befogadott, s ott tanulom a lépéseket a senior csapatban. 
4. Nyári tervem: elutazni Egyiptomba.
5. A magvas, barna kenyér a kedvencem. 
6. Nincs is annál jobb, mint egy érzelmes "sírós" romantikus filmet nézni szombat este.
7. A legutóbbi könyv, ami most nálam az etalon: Trónok harca. 

S akiket én invitálnék játékra: ( természetesen ha van kedvük hozzá)
2. Nina
3. Márti
4. Anna
6. Lee
7. Eszter